Pályázati felhívás
a KOTLÁN-díj 2017. évi elnyerésére

 

 

A MAGYAR PARAZITOLÓGUSOK TÁRSASÁGA (MPT) által alapított díj a magyar állatorvosi, orvosi és természettudományos parazitológia fejlődésének serkentésére és a szakmai utánpótlás biztosítása céljából jött létre. A díjat azok a magyar vagy Magyarországon tanuló külföldi egyetemi és főiskolai hallgatók, illetve friss diplomások pályázhatják meg, akik a megelőző két év során parazitológiával kapcsolatos területen tudományos diákköri (TDK) dolgozatot, vagy egyetemi, főiskolai szakdolgozatot készítettek (a doktori képzésre már felvett diplomások kivételével) vagy más módon parazitológiai kutatómunkát végeztek. 

 

A 2017. évi pályázati felhívás